Évközi 12. vasárnap - A év

„Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.”

    Jeremiás panaszkodása dicsőítésbe fordul, fenyegetettsége, szenvedései sivár pusztaságának közepén éltető vízforrás fakad. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy két életszinten, létsíkon folyik az életünk. A felszínen érzékeljük a támadásokat, veszélyt, kiszolgáltatottságot, a mélyben azonban kapcsolatba lépünk, érintkezünk az élő Istennel. Testi életünk meg van jelölve a halállal, de lelkünk a teremtő és feltámasztó Isten világában van, külső erők mit sem árthatnak neki.

    Az Úr Jézus példáit helyesen kell érteni. A verebekről nem azt mondja, hogy egy se hull földre közülük, hanem hogy „Atyátok tudta nélkül”. A verebek a földre hullnak, mert ők csak test, mi azonban sokkal többet érünk a verebeknél, mert mi lélek is vagyunk. Ha tehát Isten törődik a verebekkel, hogyne törődne velünk még sokkal jobban, hogyne mentené ki lelkünket a halál hatalmából? Lehullhatunk, veszíthetünk, meg is halhatunk, de az a részünk, amelyik Istennel érintkezik, nem halhat meg, mert kapcsolatban marad az élet ősforrásával... Erre utal Jézus a mai Evangéliumban: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni.”

    Üldözötten, gondoktól, szenvedésektől gyötörten jövünk mi is a templomba, kiszolgáltatva a test, a világ és a gonosz szellemek erőinek. Szabadulásért kiáltunk, mint Jeremiás próféta, de a Kyrie után Gloria következik, majd pedig a Sanctus, és Istennel találkozva abba a mélységbe szállunk alá, ahol Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, s fölragyogtatta a halhatatlan életet. A felszínen, persze, tovább folytatódik a csata, a bűn és a kísértés világa újra és újra utánunk nyúl, de eleven tapasztalatunk lesz arról, hogy ahol eláradt a bűn, ott túláradt a kegyelem.

    Az istentelenek mellett nem áll ott az Úr mint hős harcos, pontosabban ők nem akarnak az Úr mellett lenni, maguk harcolnak a maguk ügyeiért, a maguk eszközeivel. Küzdelmük eleve kudarcra van ítélve, győzelmeik csak annyit érnek, mint egy megnyert pingpongmeccs a süllyedő Titanic fedélzetén...

    Aki viszont kitart Isten mellett, vagyis ráébred jelenlétére és akarja őt, az akár győz, akár veszít, a végső győzelem útján halad, és az örök élet vár rá.