Húsvét 2. vasárnapja - AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETE

 

    Lengyelországban, Glogowiec faluban, 1905. augusztus 25-én született Helena Kowalska a tízgyermekes vallásos paraszt­család harmadik gyermekeként. Gyermekkorától kezdve mély vallásos lelkület, az ima szeretete, a szorgalom, az engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte. Az iskolát csak két és fél évig látogathatta: tizenhat éves, mikor szolgáló lesz, hogy szülein segítsen.

    A hivatás hangja már hétéves korában megszólal lelkében, de szülei nem akarják, hogy kolostorba lépjen. Ebben a helyzetben Helén megpróbálta elnyomni magában az Isten hívó szavát. Az egyik látomásában megjelenő szenvedő Krisztus szemrehányó szavai azonban arra kényszerítették, hogy helyet keressen magának egy kolostorban. 1925. augusztus 1-én lépte át az Irgalmasság Anyjáról nevezett kongregáció küszöbét Varsóban a Zytnia utcában...

    A kolostorban buzgón teljesítette kötelességeit, hűségesen követte rendje szabályait, áhítatos, hallgatag volt, de derűs, tele jóindulattal és önzetlen felebaráti szeretettel. Egész életében következetesen törekedett együttműködni Jézussal a lelkek megmentése ügyében...

    Fausztina nővér felajánlotta életét a bűnösökért, a lelkek megmentéséért, emiatt is különböző szenvedések érték. Élete utolsó éveiben megerősödtek belső szenvedései, az ún. „lélek passzív éjszakája", valamint testi fájdalmai: előrehaladott állapotba került tuberkulózisa, mely megtámadta tüdejét és az emésztőrendszerét.

    Fizikailag egészen felemésztődve, de lelkileg teljesen éretten, Istennel való misztikus egyesültségben, a szentség hírében halt meg 1938. október 5-én, alig harminchárom évesen.

    A Szentatya 1993. április 18-án boldoggá-, 2000. április 30­án pedig szentté avatta Fausztina nővért, s kihirdette az Isteni Irgalmasság ünnepét az egész világra!

    Erre az egyszerű, képzetlen, de bátor és Istent határtalanul szerető szerzetesnőre az úr Jézus olyan missziót bízott, ami az egész világnak szól: az Irgalmasság üzenetét. „Ma téged küldelek az egész emberiséghez irgalmasságom üzenetével - mondta Jézus. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani".

    „Te vagy irgalmasságom titkárnője, erre a tisztségre jelöltelek ki a jelen és az eljövendő életben, ... hogy közöld a lelkekkel nagy irgalmamat, melyet irántuk érzek, és bátorítsd őket: bízzanak irgalmam mélységében". „Előkészíted a világot végső eljövetelemre".

    Krakkóban, Szt. Fausztina nővér kolostorának területén hatalmas bazilika épül az Isteni Irgalmasság tiszteletére, melynek alagsorában magyar kápolna is kiképzésre kerül. Ennek berendezésére a Magyar Katolikus Püspöki Kar elvi támogatása mellett, magyar közadakozásból kerül sor. Fausztina nővérnek az Ú Jézus látomásokban nyilatkozott a világot mentő, üdvözítő terveiről. A névér Jézus diktálására lejegyezte az Isteni Irgalmassággal kapcsolatban mindazon lehetőségeket, melyek a lélekmentés hatékony eszközei. A Napló nyomán az Egyház az Isteni Irgalmasság öt kultuszát engedélyezte:

 

    1. AZ IRGALMAS JÉZUS KÉPE:

    Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két ha­talmas sugár tört elő, egy piros és égy halvány.... Kis idő múl­va azt mondta Jézus: "Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned" .

    „Azt kívánom, hogy a képet... húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!"...

Mint feltámadt Üdvözítőt ábrázolja Őt a kép, aki szenvedése és kereszthalála árán megváltott minket.

    Krisztusnak ezen a képén jellemző a két sugár.  „A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg, a piros a vért, amely a lélek élete...Boldog, aki ezek árnyékában él." A lelket a keresztség és bűnbánat szentsége tisztítja meg, és legbőségesebben az Oltáriszentség táplálja. A két sugár tehát a szentségeket és a Szentlélek összes kegyelmét jelenti - amelynek bibliai jelképe a víz, valamint az új szövetséget Isten és ember között, amelyet Jézus az Ő vére által kötött...

    A kép így értelmezett kultuszához az úr különböző ígéreteket fűzött: örök üdvösséget, a keresztény tökéletesség útján nagy előrehaladást, a boldog halál kegyelmét és minden más kegyelmet, melyet az emberek bizalommal kérnek. „A kép által sok kegyelmet fogok kiosztani a lelkeknek, ezért hozzáférhetővé kell tenni minden lélek számára."

 

    2. AZ IRGALMASSÁG ÜNNEPE:

    Azt kívánom, hogy a képet, melyet ecsettel fogsz megfesteni, húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg! Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe."

    Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre utal. Ezt az összefüggést hangsúlyozza az ünnepet előkészítő Isteni Irgalmassághoz végzett kilenced, amit Nagypénteken kell elkezdeni.

    „Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el."

    „Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha bűnei skarlátpirosak lennének is."

    EME NAGY KEGYELMEK ELNYERÉSÉHEZ TELJESÍTENI KELL AZ ISTEN IRGALMA IRÁNTI TISZTELET FELTÉTELEIT, MELYEK:

    -a bizalom Isten jóságában,

    -a felebaráti szeretet gyakorlása,

    -a megszentelő kegyelem állapotában (szentgyónás után) méltó Szentáldozás.

    Jézus mondta: „Egyetlen lélek sem nyerhet megigazulást, amíg nem fordul bizalommal irgalmasságomhoz. Ezért kell a húsvét utáni első vasárnapot Irgalmasságomnak szentelni. A papok ezen a napon hirdessék a lelkeknek nagy és végtelen irgalmamat."

 

    3. AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFŰZÉRE:

    Ebben az imában irgalmat kérünk magunknak és az egész világnak. Ezzel az irgalmasság cselekedetét gyakoroljuk. ...

    A hívők elnyerhetik Krisztus ígéretét, mely főleg haláluk óráját illeti: a megtérés kegyelmét és a békés halált. Nemcsak azok, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, hanem a haldoklók is, akik mellett ezt mások mondják. Jézus mondta: „Ha ezt az imát haldokló mellett mondják, mérséklődik Isten haragja, és mérhetetlen irgalom ve­szi körül a lelket". Az általános ígéret így hangzik: „Úgy tetszik nekem, hogy ez által az ima által mindent megadjak, amire engem kértek, ... ha ez megegyezik akaratommal." Mindaz, ami nem egyezik Isten akaratával, nem jó az embernek sem, főleg örök boldogságára vonatkozóan.

    Más helyen ezt mondta Jézus: „E rózsafüzér imádkozásával közelebb hozod hozzám az emberiséget."

    „Azokat a lelkeket, akik ezt a rózsafüzért imádkozzák, már életükben körülöleli irgalmam, különösen pedig haláluk óráján."

 

    4. AZ IRGALMASSÁG ÓRÁJA:

    „Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára."

    „Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat! mondta Fausztinának - Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban - ha röviden is - ott, ahol éppen vagy."

    Három feltétel szükséges az ebben az órában mondott ima meghallgatásához:

    -Az imát Jézushoz intézzük.

    -Délután háromkor történjék.

    -Jézus kínszenvedéseinek értékére hivatkozzon.

    „Ebben az órában - mondta Jézus - kéréseddel mindent elnyersz magad és mások számára. Ebben az órában lépett a kegyelem a világba: az irgalom legyőzte az igazságosságot". (Jak 2,13)

 

    5. AZ IRGALMASSÁG TISZTELETÉNEK TERJESZTÉSE:

    Jézus: „Azokat a lelkeket, akik irgalmasságom tiszteletét terjesztik, egész életükben megoltalmazom, mint gyengéd anya óvja csecsemőjét. Haláluk óráján pedig nem bírájuk, hanem irgalmas Megváltójuk leszek."

    Az Isten Irgalmassága iránti kultusz lényege: az Isten iránti keresztény bizalom és a felebarát tettekben megnyilvánuló szeretete.

 

    6. KILENCED AZ ISTENI IRGALMASSÁGHOZ: Az Isteni Irgalmasság ünnepét megelőző kilenced szövegét is az Úr Jézus sugallta Fausztina növérnek.

 

    7. AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETE:

    Jézus szándéka vigasztaló. A világ teljes megújulását akarja elérni. „Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, hanem irgalmas Szívemre szorítani ...a büntetést csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm". Az Irgalmasság üzenete utolsó esély! „A papok úgy fogják a bűnösöknek nyújtani, mint az utolsó mentőö­vet."

    Ne féljen a gyenge, a bűnös lélek közeledni hozzám, még ha több vétke is lenne, mint amennyi homok van a földön, minden elmerül irgalmam mélységében."

    „Ha a lélek már oszló hulla lenne, s emberi értelemben képtelen az újjáéledésre, s már minden el volna veszve, nem így az Istennél! Az irgalmasság csodája teljesen életre kelti a lelket."

    „Nem tudom megbüntetni, még ha a legnagyobb bűnös is lenne, azt, aki irgalmamra hivatkozik, hanem felmentem őt mérhetetlen és kifürkészhetetlen irgalmamban. Mielőtt eljövök mint igazságos bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját."

JÉZUSOM, BÍZOM BENNED!

    8. JÉZUS SZAVAI FAUSZTINA NŐVÉRHEZ:

    "Azt akarom hogy a bűnösök félelem nélkül jöjjenek Hozzám. A legnagyobb bűnösöknek különös joguk van Irgalmasságomra. Ha bűneik még oly elvetendők volnának is, megörvendeztetnek akkor, ha Irgalmasságomnál keresnek menedéket. Elhalmozom őket szeretetemmel várakozásukon felül. Nem tudom megbüntetni azt, aki Irgalmasságomban bízik!"

    "Én bőkezűbb vagyok a bűnösökhöz, mint az igazakhoz, hiszen miattuk jöttem le a Földre. Miattuk ontottam Véremet, azért ne féljenek Hozzám jönni!"

    "Kívánom, hogy a papok hirdessék a bűnös lelkeknek nagy Irgalmasságomat. Én vagyok a Szeretet és irgalom. Még a legnagyobb bűnöst sem tudom megbüntetni, ha szánalomért kiált Hozzám, hanem megbocsátok neki végtelen Irgalmamban."

    "Mondd meg a papoknak, akik Irgalmasságom apostolai akarnak lenni: amikor kimeríthetetlen Irgalmasságomat hirdetik, szavaiknak oly erőt és kenetet adok, hogy tőlük a legkonokabb bűnös szíve is meglágyul."

    "Ha egy bűnös Irgalmasságomhoz fordul, megdicsőít Engem és tiszteli szenvedésemet. Halála óráján megvédem őt ... Ha egy lélek Irgalmasságomat magasztalja, megremeg tőle a sátán és a pokol mélységébe menekül."

    „Leányom, ne hagyj fel küldetéseddel! Vigasztald Szívemet, mely a bűnösök iránti Irgalmamban felemésztődik!"

    Amen