November  5. - Szent Imre herceg ünnepe

    „A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint a cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve ragyogóan tündökölt” – szerepel az Árpád-kori legendák és intelmek című könyvben.

    István király és Gizella királyné gyermekei közül csak két fiúgyermek nevét ismeri az utókor: Ottóét és Imréét. Imre életének töredékeit és üzenetét krónikák és legendák villantják fel. A herceg 1000 és 1007 között született Székesfehérváron. Szülei különös gondot fordítottak nevelésére. 1015-től Gellért püspök tanította latinra, különböző tudományokra, a vallás és a papi élet rejtelmeire, elvégeztetve vele a kor legmagasabb iskolai fokozatait. Imre tizenöt éves korától atyja, I. István mellett az államirányítás tudományát, a hadvezérséget, a diplomáciát sajátíthatta el.

    Fiához írt intelmeiben István király őszintén, barátian tanította, hogy mindenekelőtt őrizze meg a katolikus hitet, erősítse az egyházi rendet, hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, tanács nélkül semmit se tegyen, az elődök példája mindig legyen szeme előtt, „sűrűn teljesítse az imádkozás kötelmét, s a kegyességet, irgalmasságot s a többi erényt éber gonddal megtartsa”.

    Atyai rendelkezésből királyi nemzetségből származó leányt jegyeztek el Imrével. Jóllehet apja kívánságára megházasodott, a herceg a szűzesség lelki útját választotta. A hagyomány szerint titokban, a város székesegyházának északi oldalán található Szent György-kápolna falai között tett tisztasági fogadalmat. „... a könnyek patakjával fojtotta el a szerelem tüzét, és bár lángot hordozott keblében, nem égett meg annak tüzétől. ... Nagy ugyan a tisztaságért való küzdelem, de nagyobb a jutalma” – olvasható az az Árpád-kori legendák és intelmek című kötetben. A szűzi erény útján járókról írja János apostol a Jelenések könyvében: „követik a Bárányt, ahová csak megy.” Előttük a mennyei udvarban egyetlen hely sincs elzárva, számukra minden isteni hajlék feltárul.

    István király hatalmának csúcsán, 1031-ben egyetlen életben maradt fiát, Imrét kívánta megkoronáztatni Székesfehérvárott, trónját és országában a kereszténység zsenge vetését a jövő számára biztosítandó. Valószínűleg ez alkalomra készült Gizella királyné keze munkájával és irányítása alatt azon miseruha, amelyet 900 esztendőn keresztül használtak koronázási palástként. Ám az időben, vadászat közben egy vadkan halálra sebezte a trónörököst, aki 1031. szeptember 2-án belehalt sebeibe. „Siratta őt Szent István és egész Magyarország vigasztalhatatlanul, nagy sírással...” – szerepel a krónikákban.

    Szent László király Imrét atyjával, Istvánnal és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette – ez felelt meg akkor a szenttéavatásnak. A magyarság, a magyar ifjak példaképéről e szavakkal emlékezett Prohászka Ottokár: „Szent Imre hivatása az, hogy eszményt hirdet, példája kihat századokra, s nemzetének nagyobb szolgálatot tesz, ha az erény uralmát benne biztosítja, mint ha az országot arasznyi uralmával boldogítja.”

    „Uralkodjál mindnyájuknak felette békességesen, alázatosan, szelíden, haragnak, kevélynek és gyűlölségnek nélküle, mindiglen elmédben tartván, hogy mind az embereknek egy állapotjuk vagyon, és hogy semmi föl nem emel, hanemha az alázatosság, és hogy semmi meg nem aláz, hanemha a kevélység és gyűlölség. Ha békességes lész, akkor királynak mondatol és király fiának, és szeretve lész mind a vitézektől. Ha haragos, kevély, gyűlölködő, békétlen lész, ... bizony a vitézeknek ereje a királyi méltóságoknak lankadására lészen és idegeneknek adatik a te országod. ... Ha bírni akarod a királyságnak tisztességét, szeressed az igaz ítéletet. Ha bírni akarod a te lelkedet, légy türelmes... mert a békességtűrő királyok uralkodnak, a türelmetlenek pedig kegyetlenkednek. Valamikor is adatik néked valamiben ítélned, mi te méltóságodhoz illő, békességes tűréssel és irgalmassággal, avagy szánakodással ítéljed meg, hogy dicséretes és ékes legyen a te koronád. ... Azért tehát, szerelmetes fiam, én szívemnek édessége, jövendő sarjak reménysége, kérlek, parancsolom, hogy mindenütt és mindenben malaszttól gyámolíttatva nemcsak atyádfiaihoz és rokonaidhoz, avagy fő emberekhez vagy vezérekhez ... légy kegyelmes, hanemha az idegenekhez is és mindenekhez, kik te hozzád jőnek. Mert a kegyességnek míve téged mindeneknél nagyobb boldogságra vezet” – szerepel Szent István király Imre fiához írott intelmeiben.