Évközi 20. vasárnap – A év (Mt 15,21-28)

Kérés és hálaadás

    A mai evangéliumban Jézus és a kánaáni asszony beszélgetését olvassuk. Az asszony azt kéri Jézustól, hogy gyógyítsa meg lányát, akit fogva tart egy gonosz szellem. Kissé meglepődünk azon, hogy Jézus, aki más esetekben szívesen fogadta az ilyen jellegű kéréseket, most szóra sem méltatja őt, úgy viselkedik, mintha meg sem hallotta volna. Az asszony mégsem akar távozni, az elutasítást jelző hallgatás ellenére is bízik, ezért ha nem is tud Jézus közelében maradni, továbbra is hangos kiáltásokkal ismétli meg kérését. Emiatt a tanítványok arra kérik Mesterüket, hogy küldje el. Erre Jézus már nem hallgatásával, hanem szavaival kifejezetten megtagadja a kérést, mondván, hogy küldetése csak a választott néphez szól és nem a pogányokhoz. E határozott visszautasítás sem készteti távozásra az asszonyt, aki Jézus lába elé borulva ismétli meg sokadszorra kérését. Az Úr még ekkor sem enged neki, hanem kijelentésével valósággal megsérti az asszonyt, hiszen a kutyákhoz hasonlítja. Ő viszont nem sértődik meg, hanem a Jézus által említett „kutyás-mondást” a saját javára fordítja, s így erősíti meg kérését. Jézus ekkor enged, megdicséri hitét, meggyógyítja lányát. Mit tanulhatunk e történetből?

    Elsőként a kitartó kérést kell megemlítenünk. Amikor Istentől kérünk valamit, akkor nem szabad feladnunk. Egy idős asszony meséli el, hogy unokája évek óta súlyos beteg. Felsorolja, milyen módszereket, kezeléseket alkalmaztak nála, hány helyre vitték már orvosokhoz és professzorokhoz, miféle készítményeket hozattak neki külföldről. Bátorítom, hogy imádkozzon unokájáért. Erre így válaszol: „Azt már megtettem, nem segített!” - aztán távozik. Szavaiból arra következtetek, hogy a sokféle gyógymód között próbálkozott az imádsággal is, de mivel nem hatott néhány nap vagy hét alatt, abbahagyhatta. Vigyázzunk! Az imádkozás nem erre való! Így nem szabad imádkoznunk! Aki azt mondja, hogy nekiáll imádkozni egy szándékra és Isten három hét alatt teljesítse kérését, az teljesen félreérti az imát. Mert Isten talán éppen azt akarja megtudni, hogy mennyire vagyunk kitartóak.

    A másik lényeges üzenet, hogy Isten nem elutasító. Lehet, hogy csak próbára akar tenni minket. Próbára teszi kitartásunkat, hitünket. Ha az első visszautasításnak tűnő eset után elfordulunk tőle, nem kérjük tovább őt, akkor az a bizalmatlanságunk jele. Azzal a bizalommal érdemes imádkoznunk, hogy Isten meghallgat minket. És azzal a bizalommal, hogy jól tudja, mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében.

    A harmadik mondanivaló pedig az, hogy Isten jósága minden ember felé kitárul, senki, egyetlen ember, egyetlen nép sincs kizárva abból. Jézus korában elterjedt volt a zsidók között az a felfogás, hogy Isten csak őket, a választott nép tagjait segíti, üdvözíti. Amikor Jézus meghallgatja ennek a nem zsidó, hanem pogány asszonynak a kérését, bizonyítja, hogy Isten senkitől nem tagadja meg szeretetét. Szeretetének, jóságának, gondviselésének megtapasztalása és végső soron az üdvösség elnyerése nem egyes népek vagy egyes személyek kiváltsága, hanem minden ember számára elérhető.

    Befejezésül még egy tanulság: Amennyire buzgók és lelkesek vagyunk a kérő imában, olyannyira legyünk buzgók a hálaadásban is!