Húsvét 6. vasárnapja – A év

    Kedves Testvérek! A húsvéti örvendezés hatodik hetét kezdjük a mai vasárnapon. Talán kicsit megkopott már ez az örvendezés, mely húsvét éjszakáján mintegy kirobbant az Egyházból, mikor Krisztus föltámadott. Ha meg is kopott ez az örvendezés, a föltámadás fölött most már lassan hitünk harmadik legfontosabb eseményére kell figyelnünk, mely egyre közelebb kerül hozzánk. Ez pedig a pünkösd ünnepe, a Szentlélek kiáradásának napja. A mai vasárnap olvasmánya és evangéliuma is erre a készületre figyelmeztet, ezt a készületet segíti.

    Az olvasmányban hallottuk Péter és János apostol első bérmaútját Szamariában. Az evangéliumban pedig az utolsó vacsora búcsúbeszédéből hallottunk részt, amikor Jézus megígéri tanítványainak a vigasztaló Szentlelket, aki örökre velünk marad.

    Miért kell eljönni a Szentléleknek, miért jobb nekünk, ha Jézus elmegy és helyette eljön ő?

    Tudjuk jól, hogy Jézus földi működése után felment az Atyához. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor ezt azt jelenti, hogy Jézus Krisztussal, mint a megtestesült Istennel közel kétezer évvel ezelőtt mindössze pár ezer ember találkozott , látta őt, hallotta tanítását. Milyen jó lenne ha ma is élne Jézus és találkozhatnánk vele. De milyen találkozás lenne az? Valami olyasmi mint egy-egy pápalátogatás: megvillanna egy-egy százezres, milliós tömeg előtt, hallanák a hangját, némelyeknek megadatna az a kiváltságos dolog, hogy kezet foghatnának vele és kész. A legtöbb hívő örülhetnek, ha életében egyszer így találkozhatna Jézussal. Jézus nagyon jól tudta ez, és ezért mondta, hogy jobb nekünk, ha ő elmegy, és elküldi a Vigasztalót, mert általa mindig találkozhatunk Jézussal lélekben. Mindig személyesen beszélhetünk vele, ő pedig személyesen válaszol nekünk. De ez csak a benne hívők számára valóság. A világ a kívülállós számára Jézus megszűnt azzal, hogy fölment a mennybe, és talán igaz sem volt, hogy ilyen volt ez a Jézus.

    De mi, akik a keresztségben meghaltunk Krisztussal a bűnnek, meglátjuk-e a hit szemével, a Szentlélek segítségével Jézust? Vagy mi is a világhoz tartozunk, akik vakok az ilyen látásra?

    Valljuk meg: a megkereszteltek és megbérmáltak közül sokan vakok rá. Meglepő: a megbérmáltak is, akik pedig különleges módon találkoztak a Szentlélekkel. Igen, így van ez. Mert lehet valaki külsőleg megkeresztel, megbérmált, lehet elsőáldozó, ha belsőleg nem azonosul a szentséggel. Ugyanis Isten nem követ el erőszakot szabad akaratunk ellen. Isten kegyelme minden szentségben a szabad akaratunkra épít. Így van ez, mondom, minden szentségben.

    A szentgyónásban, nincs meg a bűnök bocsánata, ha nincs meg a gyónóban az igazi bűnbánat. Igazából a bűnbánat eredményezi a feloldozást, a bűnök bocsánatát, nem pedig a bűnök listája és nem a pap feloldozó szavai. A feloldozás szavai nem varázsigék, melyek mindenképpen megvalósulnak, ha akarjuk, ha nem. Csak akkor, ha a gyónóban megvan az igaz bűnbánat.

    Így van a bérmálásban is. Ha nem akarunk a bennünk lakozó Szentlélekkel együttműködni, akkor ő tétlen marad bennünk.

    A kegyelem, az isteni segítség működését úgy lehetne szemléltetni, hogy az ember a 100%-ból csak 1%-ot teljesít azzal, hogy igent mond az Istenre, a többi 99%-ot Isten cselekszi. De ha nincs meg ez az 1 %, akkor nincs meg a 99 sem.

    Mondjunk tehát minden szentségben igent az Istennek, mondjunk igent Szentléleknek, akinek eljövetelét hamarosan ismét megünnepli az Egyház. Ha azt találnánk, hogy eddig nem működtünk kellőképpen együtt a Szentlélekkel mi akik már meg vagyunk bérmálva, akkor nem kell újra bérmálkozni, de kell, hogy felszítsuk magunkban a bérmálás kegyelmét.

    Ezzel a lelkülettel készüljünk a pünkösd ünnepére. És készüljünk egyházközségünk elkövetkezendő ünnepére is, az elsőáldozásra, mikor néhány kis testvérünk először találkozik majd a szentségi Jézussal. Imádkozzunk értük, hogy az elsőáldozás számukra egy kezdet legyen: a szentségi Jézussal való találkozások sora, akivel a Szentlélek által mindig találkozhatnak lélekben. Ámen.