Húsvét vigíliája – C év (Lk 24,1-12)
Húsvéti jelek
Nikolausz Kopernikusz, a híres lengyel csillagász a következő feliratot vésette sírkövére: „Nem kérek Páléhoz hasonló kegyelmet, sem azt, ami Péternek adatott. Csak a keresztfán a jobb latornak adott irgalomért fohászkodom”. Ehhez hasonló alázattal imádkozunk a mai estén mindannyian Istenhez: Irgalmazzon nekünk és a feltámadás által adja meg nekünk az örök életet! Hirdesse ez az éjszaka az irgalom győzelmét a bűn felett, az élet győzelmét a halál felett!
A világosság elmúltával és a sötétség beálltával kezdődik a húsvéti vigília szertartása, amely a tűzszenteléssel, valamint a húsvéti gyertya meggyújtásával és annak templomba hozatalával kezdődik. Ezután következik a húsvéti örömének, amely összefoglalja a megváltás történetét. Az igeliturgia során felidézzük azokat az ószövetségi eseményeket, amelyekkel az üdvtörténet során Isten előkészítette a Megváltó érkezését. A keresztség szentségének kiszolgáltatása, illetve ahol nincsenek keresztelendők a keresztségi fogadalom megújítása után a szokásos módon folytatódik a szentmisében az eucharisztia liturgiája, amelyet a feltámadási körmenet követ.
A szertartás elemei a feltámadásba vetett hitet kívánják felébreszteni és erősíteni. Hogyan született meg egykor a húsvéti hit Jézus apostolaiban, tanítványaiban és az asszonyokban? Hogyan születik meg a feltámadás húsvéti hite bennünk, bennem? A mai evangélium az első húsvéti élményt írja le. Vasárnap hajnalban asszonyok mennek Jézus sírjához, hogy a pénteken elmaradt balzsamozást elvégezzék. Az ehhez szükséges illatszereket viszik magukkal. A sziklasírt, amelyben elhelyezték Jézus testét, most üresen találják, az Úr teste nincs a sírbarlangban. Isten küldötteitől, angyaloktól tudják meg a test eltűnésének okát: Krisztus feltámadt, ahogyan erről még életében beszélt. Az asszonyok visszaemlékeznek Jézus szavaira, de az evangélista nem mondja azt, hogy ebben a pillanatban már eljutottak az Úr feltámadásába vetett hitre. Mindenesetre elindulnak az apostolokhoz, és elmondják nekik, amit a sírnál találtak, és amit az Isten küldöttei mondtak nekik. Még ekkor sem állítják azt, hogy ők már hisznek abban, hogy az Úr feltámadt. Az apostolok nem hisznek nekik, asszonyi fecsegésnek tartják mindezt, Péter mégis a sírhoz siet, de ott ő sem tud meg többet a történtekről, legfeljebb annyit, hogy az asszonyok igazat beszéltek.
Ez a húsvéti beszámoló azt tanúsítja, hogy külső jelek alapján még nem születik meg a hit sem az asszonyokban, sem az apostolokban. Vannak jelek. Ott van az üres sír, ami megmagyarázhatatlan. A sírban láthatók az otthagyott leplek. Ott vannak a fehér ruhába öltözött isteni küldöttek, elhangzik részükről egy üzenet a feltámadásról, de ezt még nem érti meg senki. Mindezen külső jelek még nem elegendőek a hit megszületéséhez. Csupán értetlenséget, csodálkozást, félelmet keltenek és kérdéseket támasztanak. A hit csak valamivel később, a feltámadt Krisztussal való találkozáskor születik meg. Így van ez az asszonyok és az apostolok esetében. E találkozásokról szólnak a húsvéti időszak evangéliumi történetei.
Most elégedjünk meg azzal, hogy elgondolkozunk azon, hogy valami mégiscsak történhetett, ami változást eredményezett az apostolokban. Valami történhetett, ami eloszlatta félelmüket és Krisztus feltámadásának hirdetőivé tette őket, s ezért az igazságért még az életüket is készek voltak feláldozni. Értelmemmel és szívemmel egyaránt keresem a magyarázatot a történtekre. Látom a jeleket, olvasom az üzenetet, az örömhírt, és várom a találkozást a Feltámadottal, hogy bennem is megszülessen a hit.