Szentháromság vasárnapja – C év

    A Szentháromság szóra azon kevés kereszténynek, akiknél még megtalálható ez a fogalom, egy barokk kép ugrik be: az Atya - egy szakállas öreg bácsi; a Fiú - Jézus Krisztus, kereszttel a kezében; a Szentlélek - egy galamb. Ez a régi kép Isten második személye a Fiú Jézus szavai és tanitása  alapján alakult ki az Egyházban és annak az alapján tette le a vászonra a festő. A kép egy összetett istenkép, uganannak az egy Istennek a hármasképe. Azért, mert az Isten öröktőlfogva nem egy-, hanem háromszemélyű.

    Az első az Atyaisten képe. Azt az istenképet hordozza magában, aki megközelíthetetlen, aki annyira másként lakozik, hogy az ember számára teljesen elérhetetlen. Az Atyaistenben az a szentírási mondat valósul meg, hogy "Istent soha senki nem látta" és aki "megközelíthetetlen világosságban lakik, senki ember nem látta, és nem láthatja". Az Atya az egyik kezében tartja a földkerekséget, amelyet a világmindenséggel együtt megalkotta, a másik kezével meg tartja a jogarat, amellyel kormányohzza mindazt, amit megalkotott.

    A második kép a Fiúistené, a megtestesült Jézus Krisztusé. Benne azt a személyes Istent szemlélhetjük, akit az imában megszólíthatunk, aki kinyilatkoztatta magát az embereknek emberi szavakkal, emberi életet élve. Az az Isten Jézus Krisztus, aki azon munkálkodik, hogy jobb legyen a világ, s főképp az ember élete. Ebben a munkálkodásában megváltja az embereket és meghívja isteni életében való részesedésre. Kezével a vállán lévő keresztet fogja, a megváltásunk eszközét.

    És a harmadik kép, a galamb, a Szentlélek Isten  szimboluma. Benne azt a féle Istent szemlélhetjük, aki összetartja az egész világot, aki létet és életet ad a világnak, s főként az embereknek. Azt az Istent, aki felfoghatóvá teszi bennünk az Istentől jövő kinyilatkoztatást, s aki képesít bennünket arra, hogy válaszolni tudjunk Isten meghívására a szeretetben.

    Háromféle istenkép egyesül tehát a Szentháromságban. De nem úgy, hogy összeadjuk mint egy matematikai műveletet. Mert ha így történne, akkor úgy nézne ki a Szentháromság, mint 1+1+1=3. A meglepő, hogy ennek a műveletnek az eredményeként egyetlen Isten van. Egyetlen, mert a három isteni személyt valami oly erősen összeköti, hogy nem beszélhetünk még csak véletlenül sem három, hanem csak egy Istenről. Ez a valami pedig, ami összeköti őket, a szeretet. S ennek a szeretetnek kellene megvalósulnia a világban és főként az emberek között. Mert hiszen az ember Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, tehát ezt a közösség-jelleget is magán hordozza az ember. Akkor lesz igazán csak ember az ember, ha közösségben, a szeretet közösségében él egymással és az Istennel.

    Isten az Egyház közösségét választotta ki, hogy ennek az igazságnak megvalósítója legyen. Hogy az Egyház egyesítse magában a sokféle népet, nyelvet és nemzetet, s hogy mégis egyet alkosson a sokféleségben. Nem úgy hogy beolvasztja tagjait egy szürke masszába, mert a Szentháromságban sem olvad össze a három személy, hanem úgy, hogy megőrizve egyediségét mégis egyet alkosson a többi emberrel együtt.

    Kedves Testvérek! Innentől kezdve nagyon is kézzelfoghatóvá és hétköznapivá válik a Szentháromság olyannyira elvont hitigazsága. Akkor kerülhetünk közelebb ehhez a nagy titokhoz, ha valóban kezdjük megélni az Egyház egységét, s az egység megtapasztalása közelebb visz majd benneteket a Szentháromság megtapasztalásához is.

    Ezt üzeni tehát minden napra számunkra a Szentháromság titka: éljetek szeretetben, éljetek egységben az Egyház Istentől megszentelt közösségében, hogy majd a Szentháromság isteni közösségében való életre is méltók legyetek az örökkévalóságban. Ámen