Július 16. - Karmel-hegyi Boldogasszony

A Szűzanya szövetsége

    Izrael egyik legszebb hegye a Karmel-hegy, melynek oldalain ma már Haifa városa terül el. Ötszázötvenkét méter magas csúcsáról a város és a kikötő fölött ellátni a tengerig. Az ószövetségi Szentírás költői módon beszél Karmel-hegyéről, mely nem csupán szépségével vívta ki a figyelmet. Illés próféta itt védte a hitet isteni kegyelemmel megerősítve, és az ő szellemét követve zsidó majd keresztény remeték ide vonultak, hogy az Úr színe előtt élhessenek.

    A középkorban már nyugatról is érkeztek remeték Illés barlangjához. A 12. század elején Kalábriai Bertold, egykori keresztes lovag tíz társával együtt szemlélődő rendet alapított a hegyen - ők a karmeliták. Életcélul tűzték ki, hogy a Szűzanyát különleges szeretettel tisztelik engesztelésül azokért, akik szerte a világon ezt nem teszik. Templomot építettek Mária tiszteletére, s nagyon szigorú vezeklő élettel engeszteltek a bűnösökért.

    Mikor a muzulmánok meghódították a Szentföldet, a szerzetesi közösség menekülni kényszerült. Ekkor alakultak át kolduló renddé, miközben Ciprus, Szicília, Franciaország és Anglia területén új kolostorokat alapítottak.

    Szigorú életmódjuk és népszerű­sé­gük sokak nemtetszését kiváltotta. Még a pápánál is bevádolták őket, ami miatt III. Honorius fel akarta oszlatni a rendet. Ekkor az angliai Stock Szent Simon volt a karmeliták általános perjele, akit a hagyomány szerint maga a Szűzanya buzdított arra, hogy lépjen be a rendbe. A nehéz időkben a rendfőnök úrnőjéhez fordult, hogy vegye oltalmába rendjüket, és bizonyságul a szentatya is kapjon kézzelfogható jelet. A Szűzanya meg is jelent III. Honorius pápának és felkérte, hogy az oltalma alatt álló karmelitákat védje meg. Még aznap - amit a hagyomány 1251. július 16-ra tesz - Mária megjelent Simonnak is és átadott neki egy különleges ruhadarabot, mondván, hogy aki ebben hal meg, és életében megtartja a viselésével járó kötelezettségeket, nem fogja elszenvedni a pokol tüzét.

    E különleges ruhadarab a skapuláré vagy vállruha volt, mely mára egyszerű nyakban hordott medállá alakult. Híre mint a jó halál záloga rendkívül gyorsan elterjedt. Nem csak karmeliták ölthetik magukra, de más rendbeliek, sőt világiak is - bár csak karmelita szerzetes adhatja át viselőjének. Pápák és királyok, keresztények milliói hordták már e csodás ruhadarabot vagy a medált. Habsburg királyainkról és Deák Ferencről is tudjuk, hogy viselték.

    S bár nem Illés barlangjánál köttetett a szövetség Mária és a karmeliták között, a skapulárét átnyújtó Szűzanyát Karmelhegyi Boldogasszony néven tiszteljük, igaz, a népnyelv néhol Kapullárés Boldogasszonyként őrizte meg.

    E szövetséget, a Szűzanya oltalmának ünnepét V. Sixtus, majd XII. Benedek pápa hagyta jóvá. A jelenés évfordulóján, július 16-án az egyház hálát ad Máriának azokért a kegyelmekért, amelyekkel elhalmozza a karmelita rendet, illetve a skapuláré viselőit.

    Karmel-hegyi Boldogasszony tisztelete hazánkban - mely eleve Mária oltalmára volt bízva - rendkívül gyorsan elterjedt. A karmeliták rendházain kívül külön skapuláré társágok alakultak a 17. századtól kezdve, s több tucat templomunk választotta Karmel-hegyi Boldogasszonyt patrónájául. Tiszteletét sok csoda övezi, melyekről a legendáriumok, a szájhagyomány vagy a fogadalmi kápolnák tanúskodnak. Ma is látogatott zarándokhely illetve búcsújáró hely például Attyapuszta, Keszthely vagy Zombor (Vajdaság).

    A Szűzanya különböző jelenéseiben megerősítette a hétszázötven évvel eze­lőtt kötött szövetséget. Lourdes-ban például az utolsó jelenés július 16-án volt, Fatimában pedig Lucia látta a Karmel-hegyi Boldogasszonyt, és külön megbízatást kapott, hogy buzdítsa a híveket a vállruha viselésére. Szűz Mária tehát még a mai időkben is ajánlja nekünk a skapuláré viselését, hogy az utolsó napon e megkülönböztető jegy által oltalmába vehessen és az Úr színe elé vezethessen minket, aki megígérte: "Akkor visszaviszem Izraelt legelőjére, és a Kármelen meg Básánban legel majd"(Jer 50,19).