Május 25. - I. Orbán pápa
Hivatalát akkor töltötte be, amikor a Római Birodalom békés császára, Alexander Severus uralkodott. Valószínűleg Rómában született, Euszebiosz is megemlíti történeti művében. Ezeken kívül azonban alig tudunk mást I. Orbánról.
A katolikus egyház Breviáriuma arról ír, hogy I. Orbán jelentős erőfeszítéseket tett a vallás kiterjesztése érdekében, így sok embert térített meg. Ezek közé tartozott Valerianus, Szent Cecília férje és saját bátyja, Tiburtius.
Ugyanebből a forrásból tudjuk, hogy I. Orbán valószínűleg vértanúhalált halt, és a Coemeterium Praetextatiban temették el.
Orbán egyaránt szentje a római katolikus egyháznak és a keleti ortodox egyházaknak. Ünnepét május 25-én tartják. Középkori hagyomány szerint pápaként ő rendelte el, hogy a miseáldozat kelyhét és tányérkáját (patena) aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért kehellyel, később szőlőfürttel a kezében szokták ábrázolni. Részben ezért választották a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok patrónusuknak.
Az Orbán napja körül elhűvösödő időjárás az éppen virágzó szőlőnek ártalmára szokott lenni: segítsen tehát hívein. A néphagyomány szerint ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szobrát a gazdák, ha viszont fagykáruk lett, akkor megvesszőzték.
Szegedi öreg parasztok ezért szokták tréfás-bosszúsan mondogatni, hogy azt is agyon kellett volna ütni, aki Orbánt beletette a kalendáriumba. Egy Szőregen följegyzett hagyomány szerint, amikor a kalendáriumot csinálták és a szenteket belerakták, Orbán a kocsmában mulatott. Későn ment haza. Kérdezte, hogy az ő neve hova került? Amikor megtudta, hol van, azt mondotta, hogy miért nem tették a tél közepére, akkor bele tudta volna fagyasztani a borjút a tehénbe, az asszonyba pedig a gyereket.