Ádvent 4. vasárnapja – A év

Aki az Úrban bízik, meg nem szégyenül

    Szent Ágoston püspök így elmélkedik a világról: „Istenünk, nem azért teremtetted világunkat, mintha szükséged lett volna rá. Jóságod kiáradásából alakítottad ki”. A világ és az ember Isten szeretetének a műve. Ezért sem a világ, sem az ember nem profán, csak a bűn által profanizált. Isten szeretete fogja át az egész világot, ahogy a katekizmusban tanultuk: gondoskodik a világról, fönntartja és kormányozza. Erről tanúskodnak a mai olvasmányok.

    1. Az első olvasmány arróol szól, hogy Isten mindig jelen van, vigasztal, biztos jövőt ígérő jelet ad (Iz 7,10-14). Az olvasmányból értesültünk arról, hogy Acház judeai király Izrael és Damaszkusz fenyegetésével szemben (Kr.e. 735-733) Asszíria segítségét akarja kérni, ahelyett, hogy az Úrhoz folyamodna. Isten, Izajás próféta által a megriadt királynak a remény jelét kínálja fel. Acház nem fogadja el Isten támogatását, mert hitetlen és a próféta tanácsát sem követi. Ekkor hangzik el az Ószövetség egyik leghíresebb jövendölése: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Emmanuelnek nevezi, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”

    Először a jövendölés azt jelenti, hogy a királyi házban gyermek születik, s ezzel Isten biztosítja a jövőt, és kimutatja hűségét a Dávidnak adott ígérethez. A gyermek lesz Dávid családjának isteni támogatása. Másodszor a jel a Messiás királyra vonatkozik, aki Dávid családjából származik, akinek születése csodálatos lesz, s megvalósul benne az Emmanuel-gondolat: Isten velünk van. Ami Izajásnál ígéret, Betlehemben az valóság lett. A betlehemi pásztorokhoz az angyal így szólt: „Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Miután megtalálták örömmel elújságolták: Velünk az Isten!

    Ma is velünk van szentségi módon. Velünk akar lenni a jövőben is a nemzetet éltető kisgyerek alakjában. Be tudod-e fogadni a gyermeket, nem az országba, hanem a szívedbe és a családod-ba? Megadod-e számára a földi és mennyei életet, a kettős állampolgárságot? Tudod ki ő?

    2. A mai evangéliumban meg hittel ismerhetjük fel a jelet: a Szüzet és fiát, Jézust, aki az örök életet nekünk biztosítja (Mt 1,18-24). Szent Máté „gyermekségi evangéliumában” Jézus életének eseményeit ószövetségi jövendölésekkel igazolja. Így az ó- és az újszövetség egybekapcsolásával rámutat az egységes üdvtörténetre. Máté azt is igazolja, hogy Jézus az igazi Messiás, aki Józsefen keresztül Dávid leszármazottja. Máté hitet tesz Jézus szűzi fogantatása mellett is, és azt úgy adja elő, ahogyan József átélte a misztériumot.

    A felolvasott evangéliumi szakasz főszereplője, Szent József a Dávid házából való „igaz ember”, aki a törvény szerint él. Amikor József megtudta, hogy Mária gyermeket vár, úgy döntött, hogy titkon elbocsátja, vagyis váláslevéllel felbontja a jegyességet. Nem akart fájdalmat okozni Máriának, mert nem volt bizonyíték a kezében. Töprengett, mert nem értette az eseményeket. Imádkozott kellő tapintatért és okosságért, s az Isten a kellő pillanatban megvilágosította, álmában kapta a kinyilatkoztatást. József a kinyilatkoztatás alapján hitével ismerte fel Jézus kilétét éppúgy, mint Mária is.  József megértette, hogy Isten maga irányítja az eseményeket és őt, mint önálló, szabad és felelős embert vonja be az üdvözítő tervébe.

    Az üzenet két dolgot tartalmaz. József tegye félre aggodalmát, mert a Máriában fogant élet a Szentlélektől van. Az üzenet másik része az, hogy a gyermeknek József adja a Jézus nevet. E név jelentése: Isten megszabadít, üdvözít. Krisztus azért a hit tárgya, mert létében több mint ember: ő az Isten Fia. És hatásában is több mindenkinél: ő szabadít meg bennünket a bűntől, s ezzel biztosítja az örök életet. A névadással Józsefet megilletik az apai jogok, s egyben vállalnia kell a kötelességet is.

    József feltétel nélkül engedelmeskedik: „úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.” Ettől a pillanattól lemondott földi elképzeléseiről, s életét Isten iránti hűségben, a krisztusi hit alapján, természetfeletti módon, egyedülálló hivatásban, a Szentcsalád őreként éli meg.

    Szent József a Szűzanyával együtt tanúja annak, hogy Isten hűséges és biztos jövőt ígérő jelét, a Messiást megadta nekünk. Ők megértették, szívükben őrizték Isten titkát, hogy Jézus az Emmanuel, a velünk levő Isten. Később az egyház Jézustól kapja meg az ígéretet, hogy vele marad a világ végéig. Jelenléte mindig a legnagyobb vigasztalás. Ő segít az életszentség útján. Befejezésül idézem Reményik Sándor: József, az ács, Istennel beszél c. versét:

Magasságos,

Te tudod : nehéz ez az apaság,

Amit az én szegény vállamra tettél.

Apja volnék, - és mégsem az vagyok.

Ez a gyermek . . . ha szemébe tekintek,

Benne ragyognak nap, hold, csillagok.

Anyja szemei s a Te szemeid,

Istenem, a Te szemeid azok.

Gyönyörűséges és szörnyű szemek,

Oly ismerősek, s oly idegenek . . .

Ez az ács-műhely . . . ezek a forgácsok . . .

Mit tehettem érte? . . . mit tehetek?

Én tanítottam fogni a szerszámot,

Mégis rá fogják majd a kalapácsot.

Úgy félek: mi lesz?

Most is ki tudja, merre kóborog,

Tekintetétől tüzet fog a műhely,

Tüzet fog a világ, s egyszer ellobog.

Ó, jó volt véle Egyiptomba futni

S azután is óvni a lépteit,

Fel a templomig, Jeruzsálemig,

Míg egyszer elmaradt . . .

Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja

Borzolta szürkülő szakállamat,

Ezüst nyomot hagyott már akkor is,

Komoly nyomot parányi rózsaujja.

S most olyan más az útja . . .

Vezetném és Ő vezet engemet.

Csak azt tudom, a Te utadon jár,

Magasságos,

De ki tudja a Te ösvényedet?

Te vagy az atyja, - én senki vagyok,

Az Evangéliumban hallgatok,

S hallgat rólam az Evangélium.