Évközi 21. vasárnap – A év
A kulcsok őrzői
A 2000. jubileumi évben boldoggá és idén szentté avatott XXIII. János pápa egy alkalommal felidézte, miként élte meg, hogy őt választották a bíborosok pápává, és a szokásoknak megfelelően ki kellett állnia a Szent Péter-bazilika erkélyére. Hatalmas reflektorokkal világították meg az erkélyre lépő pápát, aki az erős fény miatt szinte semmit nem látott a téren összegyűlt tömegből. Megáldotta a jelenlévőket, akik az új pápa köszöntésére a Szent Péter térre siettek, megáldotta a világot, majd az erkélyről visszalépve ezt gondolta magában: „Ha nem követed a szelíd és alázatos Mestert, semmit sem fogsz látni a valóságból, vak leszel.”
Jézus szavait olvassuk a mai evangéliumban, amikor Péter apostolnak ezt mondja: „Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is” (Mt 16,19). A Péternek adott jelképes kulcsokat minden pápa kézbe kapja az Úrtól. Mi sokszor úgy gondoljuk, hogy az Egyháznak adott, az Egyház legfőbb vezetőjére bízott lelki hatalmat jelképezik e kulcsok. Ez igaz, de többet is megláthatunk a kulcsokban. Szent XXIII. János pápa nem a hatalom jelképét látta bennük, hanem az alázatos Krisztust követve kinyitotta az Egyház megújulásának ajtaját azzal, hogy meghirdette az egyetemes zsinatot. A Krisztustól kapott kulcsokkal megnyitotta és szélesre tárta azt a kaput, amely a keresztények egysége felé vezetett és ajtót nyitott a világ felé. Mert egy kulcs nem csak arra jó, hogy bezárjanak vele valamit, hanem arra is, hogy megnyissanak egy addig bezárt ajtót.
Felidézhetjük Szent II. János Pál pápa példáját is, aki szintén felismerte, hogy az Egyház legfőbb pásztoraként milyen ajtókat kell megnyitnia. Majdnem 27 évig tartó pápasága idején ajtót nyitott azon kelet-európai országok felé, amelyekben üldözték az Egyházat. Lépése a diktatúraként működő államrendszerek összeomlásához vezetett, amelynek köszönhetően emberek milliói nyerték vissza a szabadságot és a vallásszabadságot. Az irgalmasságról szóló pápai írásaival, bocsánatkéréseivel és megbocsátásával, az Isteni Irgalmasság ünnepének bevezetésével ajtót nyitott az emberek számára, hogy rátaláljanak az irgalomban gazdag Istenre. Az Ifjúsági Világtalálkozókkal és lelkipásztori utazásaival világszerte ajtót nyitott az emberek, főként a fiatalok felé, amelynek köszönhetően fiatalok milliói tanulták meg az idősödő pápától az Egyházért és Krisztusért való lelkesedést, odaadást. A Megváltó anyjáról szóló enciklikájával, Mária tiszteletével, a világosság rózsafüzérének bevezetésével olyan ajtót tárt fel előttünk, amelyen átlépve életünket egészen Istennek ajánlhattuk, miként ezt Szűz Mária is tette. A családok felé fordulása, a más vallásúakkal való párbeszéd keresése és élete utolsó éveiben a szenvedés keresztjének türelmes hordozása a kereszténység eredeti értékeinek felfedezésére indított minket.
A közelmúltban XVI. Benedek pápa megnyitotta a Hit évének kapuját, amelyen belépve hitünk mélysége és a hitről való tanúságtétel fontossága nyílt meg előttünk. A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa pedig a péteri kulcsokkal megnyitotta a kaput a szegénység, az egyszerűség, a szegényeket szolgáló Egyház számára. Íme néhány példa arra, hogy a pápák Szent Péter utódaiként isteni sugallatra minden korban megtalálták, hogy mit kell megnyitniuk a „kulcsokkal” annak érdekében, hogy a keresztények rátaláljanak a hit és az üdvösség útjára.
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te Simont, az egyszerű halászt Péternek, azaz sziklának nevezted el. Az új név azt jelezte számára, hogy új feladatot, küldetést kapott tőled. Ennek teljesítésére nem emberi képességei, hanem a te megújító segítséged tette őt alkalmassá. Neki adtad a mennyek országa kulcsait, az Egyház kulcsait. Segítsd minden korban a pápát, hogy ajtót nyisson az emberek számára az üdvösség felé!