Húsvét 2., - Az Isteni Irgalmasság vasárnapja (Jn 20,19-31)

Sebeink gyógyítója

    Balesetet szenvedett kisfiúval siet édesanyja a kórház sürgősségi osztályára. A fiú úgy gondolta, az első tavaszi szép nap a legjobb alkalom felébreszteni téli álmából kerékpárját és kipróbálni. Óvatlan volt, megcsúszott az úton, s egyik karját a kézfejétől a válláig csúnyán lehorzsolta. Az orvos óvatosan mozgatja karját, aztán megszólal: „Úgy tűnik nem tört el semmi, de azért megröntgenezzük.” Aztán a nővér lép a gyerekhez, hogy lemossa, fertőtlenítse karját. Megfeszült testtel, összeszorított foggal várja a műveletet. Minden érintésre felszisszen, összerándul a teste, mert annyira fáj neki. Hiába a jótékony mozdulat, a gyógyító szándékú érintés, ő csak a fájdalmat érzi. Édesanyja a másik kezét fogja, neki talán még jobban fáj minden érintés. Bizonyára mindannyian voltunk hasonló helyzetben gyerekkorunkban vagy később. Éreztük már, hogy ha sebeinkhez érnek eltölt minket a fájdalom.

    Magam elé idézem Caravaggio híres festményét a hitetlen Tamásról, amint ujját mélyen a Jézus oldalán lévő sebbe helyezi. Nem a bőrfelület óvatos érintése ez, hanem egy annál erőteljesebb mozdulat. Jézus arcán nem tükröződik fájdalom, mégis azt érezzük, hogy fáj neki Tamás hitetlensége. Fáj neki, hogy egyik apostola nem akart hinni társainak, és kételkedett abban, hogy ő valóban feltámadt és megjelent nekik. És ebben a helyzetben Jézus akar gyógyítani. Ő, a megsebzett, a keresztre feszített akar gyógyítani. Ő, akinek szívét lándzsával döfték át, most gyógyítani akarja Tamás hitetlenségét. Megengedi, hogy az apostol megérintse sebét, hogy ez a tapasztalat végképp eloszlassa minden kételkedését.

    Az apró részletek között érdemes odafigyelnünk arra, hogy Tamás a mutatóujjával érinti meg a sebet. Jelképes lehet ez, hiszen mintegy rámutat a sebre, s ezzel felhívja figyelmünket, hogy nézzük mi is ezeket a sebeket, mint a halál bizonyítékait a feltámadt testen. A keresztre feszítéskor szerzett sebek jelentőségéről a feltámadás után a nagypénteki elmélkedésben már szót ejtettünk. Legyenek ezek a mi számunkra is bizonyítékok!

    Caravaggio képén Jézus megragadja Tamás apostol kezét és szinte ő húzza oda, érinti oda a lándzsa okozta oldalsebhez. A mai napon Jézus a mi kezünket is megfogja, s engedi, hogy megérintve bizonyosságot szerezzünk. Egy gyerek talán csak kíváncsiságból tenne ilyet, ő szeret mindent megérinteni, ami szokatlan vagy érdekes számára. Mi azzal a szándékkal érintsük a feltámadt Krisztus oldalát, hogy meggyógyíthassa hitetlenségünket, eloszlassa kételyeinket és megerősítse feltámadásába vetett hitünket. Szava, felszólítása, bátorítása nem csupán Tamásnak szól, hanem nekünk is: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Ne féljünk megérinteni a sebeket! Mert nem ezzel okozunk újabb fájdalmat Jézusnak, hanem a hitetlenségünkkel. Engedjük, hogy hitet ébresszen bennünk!

    Lelki sebeink gyógyítására, bűneink megbocsátására egyedül Isten képes. Az Isteni Irgalmasságot ünnepeljük a mai napon, amelyet Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére tartunk meg minden esztendőben a húsvét utáni vasárnapon. Szemléljük ma Jézus sebeit, az irgalom forrását és a szeretet jelét!