Húsvét 4. vasárnapja – A év (Jn 10,1-10)
Titok és csoda
A fiú csak nyolc éves volt. Későn vették észre nála a vakbélgyulladást. Az utolsó pillanatban került a kórházba. Az orvosok nem sok jóval tudták bíztatni aggódó édesanyját, aki kétségbeesetten könyörgött nekik, hogy mentsék meg egyetlen fia életét. A fiú mindent megkapott, ami egy korán megözvegyült asszony kevéske fizetéséből tellett. Édesanyja most tehetetlennek érezte magát, de nem esett abba a hibába, hogy Istent okolja nehéz sorsáért, gyermeke váratlan betegségéért. Ezekben a hetekben munkahelye, a kórház és a templom között ingázott. Otthon alig volt, csak a jó Isten tudhatta, hogy mikor aludt, pihent-e egyáltalán. A templomban egy alkalommal a plébános, aki jól ismerte nagy gondját, fia súlyos baját, kissé erőteljesen szólt rá: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért.” Akkor rosszul estek neki e szavak, mert úgy gondolta, hogy az atya nem érzi át baját. Karácsony előtt elmondta az atyának, hogy az ünnepre, legalább néhány napra, haza akarja vinni fiát. Az atya határozottan mondta neki, hogy ne vigye sehová, majd ő intézi a sorsát. Így történt, hogy a plébános az akkor már lábadozó kisfiút karácsonykor kihozta a kórházból és elvitte az éjféli misére. Ott voltak az orvosok és a nővérek is, mindenki, aki éppen nem volt ügyeletben. Az atya ezekkel a szavakkal adta át a fiút édesanyjának: „Ezzel a fiúval még terve van a jó Istennek.” S mivel az asszony könnyekre fakadt, hozzátette: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért.” Ha csak ennyi lenne a történet, valószínűleg karácsonykor mondtam volna el. Egyetlen oka van annak, hogy ma, a Papi és szerzetesi hivatások világnapján idézem fel ezt az igaz esetet: 18 év múlva a plébános harmadszor is megismételte jól ismert szavait. Ez a fiú újmiséjén történt. Ekkor mondta az örömkönnyeket hullató édesanyának: „Maga csak ne sírjon! Elég, ha imádkozik a fiáért. Ha imádkozik pap fiáért.”
Senki ne vonja le azt a következtetést e történet alapján, hogy minden olyan fiúnak papnak kell lennie, aki átesett egy komolyabb betegségen, s abból szinte csodaszerűen felgyógyult. Mert Isten különféle módokon hívja meg azokat, akiket kiválaszt a papi szolgálatra. Előfordulhat, hogy valaki egy súlyos betegségben már kiskorában megérzi Isten közelségét és később szeretné visszaadni az embereknek azt a jóságot, amit ő Istentől kapott szülei, az emberek, az orvosok vagy az érte imádkozók által. De ennek akár az ellenkezője is előfordulhat, tudniillik az, hogy valaki gyermekkorában egyáltalán nem kapott vallásos nevelést családjában, nem volt semmilyen kapcsolata az Egyházzal, csak később ismerte meg Krisztus szeretetét, s évek múltán Isten hívására a gyermekek és a fiatalok hitre nevelésére szenteli életét. Nem tudhatjuk, hogy melyik oltár mellett álló minisztránsból vagy a szentmisén édesanyja mellett ülő fiúból lesz évek múlva pap, mert Istennek ez a terve vele. S ha ez az isteni terv most még titok is számunkra, mégis imádkozzunk értük, hogy felismerjék hivatásukat, azt a feladatot, amit Isten szán nekik.
És ha már a titok szót említettem a papi hivatással kapcsolatban, akkor érdemes egy gondolatot szentelnünk annak, hogy a pap tevékenységét, szolgálatát mennyi titok veszi körül. Nem titkolózásra gondolok, hanem arra, hogy milyen titokzatos módon működik az isteni kegyelem a pap által. Titok és csoda az, amikor Isten gyermekévé válik az a gyermek vagy felnőtt, akinek fejére vizet önt a pap a keresztelés szertartása alkalmával. Titok és csoda az, hogy megszabadul bűneitől a bűnbánó személy, akit a pap által közvetített feloldozás révén megérint az isteni irgalom a szentgyónásban. Felsorolhatnánk valamennyi szentséget, de befejezésül csak egyet említsünk még meg, ami talán a legfontosabb. A legnagyobb titok és csoda az, amikor a pap imádsága által a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik a szentmisében. Imádkozzunk rendszeresen azért, hogy Isten küldjön papokat, akik Krisztust, a Jó Pásztort követve szolgálják az emberek üdvösségét és jelenvalóvá teszik számukra Isten titkait és csodáit!
Imádság: Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz. A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!