Ádvent 3. vasárnapja – A év

    Örüljetek az Úrban szüntelen! Karácsonyra készülve szeretnénk már most megtapasztalni az örömet. A készülődés örömét, az örömszerzés örömét. Boldog az, aki tud örülni, boldog az, aki meglátja a másikban a jót, boldog az, aki a kicsit szépet, a kicsi örömet is észre tudja venni. Örömre hív ma bennünket Jézus, adventi örömre, a készülődés örömére.

         Keresztelő Szent János  úton volt, szellemi értelemben az igazság keresés útján, és valóságosan is Galilea pusztáit járva, belső megtisztulásra vezetve az embereket.

    Furcsa hogy a korábbi próféta (János) a későbbi megerősítését várja (a Jézusét), most amikor a börtönben összegezni kell, halála előtt életét. Mint a későbbi filozófus Boethiosz tette a „Filozófia vigasztalása c. művében. Itt viszont az Isten vigasztalásáról van szó. János erkölcsi nagyságát a keresztények gyakorta leértékelik, vagy bagatelizálják. Pedig azt tette, mint Náthán próféta tett Dáviddal, figyelmeztette az uralkodót, neki is be kell tartani a törvényt. Sorsa nem lett olyan szerencsés mint elődjéé. Őt ezért megölték. Pontosabban nem ezért, hanem egy szemérmetlen fogadalom egy kicsinyes szerelmi játék kedvéért. János tragédiája azért nagy, mert halálának közvetlen kiváltó oka nem a prófétai működés, hanem kicsinyes és erkölcstelen játék és fogadalom.

    De ez a sziklaszilárd hit, vonzotta az embereket. Ezért mentek a pusztába, mert a városban ilyen embert nem lehetett találni, a zsinagógában ilyen beszédet nem lehetett hallani.  Jézus retorikus kérdése, nem díszítő elem a beszédében, burkolt vád. Kimentetek a pusztába, mert érzitek az erkölcsi megújulás szükségességét és csodáljátok, ha valaki képes rá. De mint a szövegből is kitűnik ez a kérdés, csak bevezetője a  16.v-ben kezdődő hasonlat sorozatnak, amely már saját kortársairól szól. A mihez hasonlítsam Jánost, után következik a mihez hasonlítsam, ezt a nemzedéket sorozat. Hallják a furulya szót, nem táncolnak, hallják a sirató éneket és nem gyászolnak. Nem süketek, vakok, vagy érzéketlenek, hanem bénák lelkileg. Kimozdíthatatlanok, csak magukkal törődnek: „falánk és borissza nemzedék” (18.v). Eszmék megvalósítására érzéketlen, hall a fülével lát a szemével és nem ért. Nem dönt és nem képes áldozatot vállalni.

    Szenved a bűnösöktől, és mégis a bűnösök barátja.

    Jánost fanatikusnak minősítették, hogy ne kelljen követni, vagyis követhetetlen szélsőségnek. Jézust elutasítják, mert nem eléggé szélsőséges. Előttük vonulnak fel az eszmék és az eszmékért meghaló emberek, és mégis közömbösek maradnak. Ennek egy oka van, képtelenek a megtérésre, mert képtelenek magukat bűnösnek nevezni.

    Talán ennek láttán esik kétségbe János és kérdezteti: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” János után következett Jézus, Jézus után az apostolok, az apostolok után a vértanúk a vértanúk után a szentek, a szentek után a tanúságtevők. Persze ebbe a sorba valahol nekem is következni kell, vagy végérvényesen leülni a bűnösök közé és kívülről nézni az egyház apoteózisát.