Szeptember 15. - A Hétfájdalmú Szűzanya
Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére pedig a rákövetkező vasárnapon kerül sor.
Mária hét fájdalmát az egyházi év – mint láttuk – fájdalmaspénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek. Ezért volt szükség önálló ünnepre, amely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.
Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke az Ómagyar Máriasiralom, amely már a XIII. században tanúskodik népünknek még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.
A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok (Lk 2,35). Menekülnek Egyiptomba: Heródes keresi a gyermeket és meg akarja ölni (Mt 2,13). Nem találja a tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lk 2,48). Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (Jn 19,25). Mindez azonban Mária fájdalmának csak négy evangéliumi megnyilatkozása. A másik háromról: a Szűzanyának a keresztvivő Jézussal való találkozásáról, a keresztről való levételről, illetőleg halott Fiának ölében való megpihenéséről és a temetésen való részvételről csak a tiszteletre méltó ősi hagyomány tud. Ezzel kerekedik a szakrális számszimbolika szellemében 7-re a Szűzanya keserűsége.
A legenda – mint annyiszor – lélektanilag most is jó helyen tapogat, amikor a kultusz megalapítójának János evangélistát tartja. Úgy mondja, hogy János Mária mennybevétele után nagyon szerette volna látni a Szűzanyát. Egyszer aztán az égbe ragadtatott és hallotta, hogy Jézus nagy kegyelmet ígért azoknak, akik Mária anyai fájdalmát tisztelik.
Egy másik legenda szerint Nikodémus és Arimathiai József azon a helyen, ahol Mária Jézussal a Kálváriára menet találkozott, és ahol anyai fájdalmában elalélt, templomot épített, sőt külön rendet alapított a Fájdalmas Szűz tiszteletére. Ez lenne a szervita, népünk ajkán servita rend, amelyet később a Hét Szent Alapító úgy keltett volna Firenzében új életre /1240/. A legenda szerint maga a Szűzanya rendelte fájdalmaira való emlékeztetésül a fekete rendi köntöst, amely jelképesen Mária özvegyi ruhája.
A szerviták a Habsburg-monarchiában először Innsbruckban /1614/ telepednek meg. A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepét nagy fénnyel ünneplik először Ausztriában, majd áttelepünek Magyarországra is. A hozzáfűzött búcsúkiváltságok következtében a rend pesti, de főleg egri temploma messze környék jámbor zarándokait vonzza magához.
Az egri servita templomot viszont éppen a Fájdalmas Szűz kultusza avatta a bükki palóc és jász jámborság egyik tűzhelyévé. Bélapátfalva palóc népe fájdalmas templom néven emlegeti. A templom csodatevőként tisztelt Pieta-szobra az imago pietatis gótikus világából itt is még közvetlenül hagyományozódott a későbbi korokra, napjainkra. Tudjuk, hogy a szervita templom török mecset helyén emelkedik, ezt pedig egy olyan középkori apácatemplomból alakították át, amely hajdan búcsújáróhely is volt: föltétlenül benn az a Vesperbild/másképp Pieta/, amely vagy amelynek mása, örököse a mai kegyszobor.
A régi Magyarország egyik legnagyobb jelentőségű kegyhelye Sasvár, szlovákul Šaštyn, németül Schossberg, a szlovák szakrális népéletnek talán legbuzgóbb forrása. A Hétfájdalmú Szűzanya templomát a főúri Czobor-család építette, és gondozását a magyar pálosokra bízta. Zarándokai magyarok, szlovákok, németek, csehek, morvák. A XVIII. század folyamán a törökdúlta déli vidékekre települt magyarok, szlovákok Dunántúlról, sőt az Alföldről is sokáig visszajárnak ide. Kegyeletük emlékezetét a kegyszobornak komáromi, váci, vácrátóti, kecskeméti, kispetényi mása máig megőrizte. Megvolt az orsolyiták győri zárdájában is. Pilisszántó szlovák ajkú falu főoltára 1872-ben Kormos Pál helybeli gazda a sasvári kegyszobor másolatát hozta. A jámbor néphit szerint a szobor mindenkire érdeme szerint néz: a megátalkodottakra szigorúan, a megtisztultakra kegyesen.
Szokás a Fájdalmas Szüzet halott Fia nélkül, pusztán hét tőrrel vagy karddal átvert szívvel is ábrázolni. Ilyen a bajai ferences kolostor sarkán, illetőleg újabban a templom külső oldalánál: Mater Dolorosa 1740.
A Hétfájdalmú Szűzanya kultuszának barokk gyökérverését és utóbarokk népi virágzását a patrociniumok is tanúsítják. A tiszteletére száznál is több kápolnát szenteltek a történelmi Magyarországon, Búrszentmiklóstól Kolozsmonostoron keresztül Temesmóráig amelyek leginkább temetőben állanak, a halottak oltalmára és az élők vigasztalására.
Mária hét fájdalmát, de hét örömét is ünnepli a franciskánus ihletésű váci Hétkápolna, amely szintén búcsújáróhely, egy kisebb szakrális táj szíve.
A Fájdalmas Szűzanya gótikus táblaképei szinte mind a Felföldön találhatóak: Bártfa (Bardejov, 1480), Berzenke (Bzinov, 1500), Dovalló (Dovalovo, 1520), Igló (1500), Liptószentmária (Liptovska Mara, 1450), Liptószentmiklós (Liptovsky Mikuláš, 1470), Lőcse (Levoča, 1470), Magyarfenes (Vlaha, 1490), Malompatak (Mlynica, 1480), Mateóc (Matejovce, 1450), Nagylomnic (Lomnica, 1500), Nagyőr (Štrážky, 1450), Nagyszalók (Velky Slavkov, 1783), Szepeshely (Spišské Pohradie, 1480), Zólyomszászfalu (Sásová, 1440).
Gótikus faszobrai: Necpál (Necpaly, 1500), Turócszentmárton (Martin).
A soproni Szent Mihály-templomban a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére oltár állott (1519). Barokk Pieta-oltárai vannak Szeged, Szolnok, Gyöngyös, Fülek (Filakovo) ferences templomainak.