Évközi 22. vasárnap – C év (Lk 14,1. 7-14)

Isten megmutatja helyünket

    Az utóbbi időkben szokássá vált, hogy a lakodalomra érkező vendégek helyét előre kijelölik. Az ülésrendet a házasulandók határozzák meg, a terítékek mellé kis kártyát helyeznek el, amelyen a meghívottak nevei szerepelnek. Természetesen nem azok kerülnek előbbre, akik nagyobb nászajándékot ígértek, hanem a közelebbi rokonok. A szokás mögötti szándék jó, senki ne veszekedjen ezen az örömünnepen a másikkal, hogy ki hová üljön. De mégse gondoljuk, hogy ez a módszer elejét veszi a helyválogatásnak, mert az új helyzet új megoldást hoz: akadnak ügyeskedő vendégek, akik a kártyák cserélgetésével juttatják magukat olyan helyre, amit szerintük megérdemelnek.

    Lakodalmak vagy ünnepi étkezések alkalmával Jézus korában is előfordulhatott, hogy a meghívottak a jobb helyekre törekedtek. Az eset kapcsán Jézus egy példabeszédet mond, amelyben a példázatok jellegzetes fordulata akkor következik be, amikor a házigazda megváltoztatja az ülésrendet. Az utolsó helyet elfoglaló szerények megtiszteltetésben részesülnek, a legjobb helyeket választók pedig megszégyenülnek. Fontos kiemelnünk, hogy a házigazdának, a vendéglátónak joga van ehhez.

    Tévedés volna azt gondolnunk, hogy a Jézus által javasolt magatartásforma csupán az étkezésre vonatkozik. A szerénységre valójában életünk minden területén törekednünk kell. A becsvágy, önmagunk dicsérete vagy másokkal szemben előtérbe helyezése nem keresztényi lelkület. Isten az alázatosakat, a szerényeket szereti, és nekik mutatja meg magát. A nagyravágyók megszégyenülésben, az alázatosak felemelésben részesülnek.

    A helykereséssel kapcsolatban érdemes egy másik síkra terelni gondolatainkat. A Biblia a teremtéstörténetet követően beszámol az ember bűnbeeséséről. Amikor Ádám és Éva elkövetik a bűnt, megpróbálnak elrejtőzni Isten elől. De Isten keresi őket, így szólítja Ádámot: „Hol vagy?” (Ter 3,9). A bűn miatt az ember elveszítette helyét, nincs ott, ahol lennie kellene. Még Istennek is „keresnie” kell őt. Valószínűleg az ember is keresi a maga helyét, mert rájön, hogy valamit elrontott. A bűn következménye az lesz, hogy Isten kiűzi az embert az Édenkertből, s ettől kezdve az ember élete állandó bolyongás a világban, szüntelen keresés.

    Az első emberpár esete minden emberre, ránk is vonatkozik. Bűneink miatt elveszítjük helyünket. Elveszítjük azt a helyet, amit Isten készített nekünk. Hiába keressük helyünket, a magunk erejéből nem találjuk. Isten jön segítségünkre, aki elküldi a világba Fiát, Jézus Krisztust. Ő mutatja meg nekünk igazi helyünket, a mennyországot, és ő mutatja meg nekünk az oda vezető utat. Lássuk be: a bűn nem méltó hozzánk, a bűn emberhez méltatlan helyzetbe hoz minket. Tulajdonképpen emberi méltóságunkat, önbecsülésünket veszi el, amit Isten ad nekünk vissza, amikor a szentgyónásban megbocsátja bűneinket. Semmi más nem szolgálja lelki megújulásunkat és belső átalakulásunkat nagyobb erővel, mint a megbocsátás Isten részéről és a megbocsátás kérése, illetve elfogadása a mi részünkről.

    Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az életrevalóság, a siker, a jogokért való küzdelem, a büszkeség, a teljesítményre való törekvés, az eredményesség sok ember számára vált az élet jelszavává. De el kell ismernünk, hogy mindezek az alázatosság, a szerénység és a szolgálatkészség nélkül rossz útra visznek. Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!