Évközi 30. vasárnap - C év (Lk 18,9-14)
A templomba belépve!
A farizeus hálát ad, azaz köszönetet mond Isten adományaiért. Milyen szépen kezdi imáját! A jó kezdet fél siker! Elismeri Isten fölségét és nagyságát. Hiszen „áll” és „hálát” ad! Bár mi is mikor egy katolikus templomba belépünk, első tekintetünk a templom szépségei helyett az örökmécses fényét keresné. Legelőször az Oltáriszentség előtt leborulva hálát mondanánk e nagy szentség szerzéséért! Emberi ész soha ki nem talált ilyen kincset, lehetőséget, ilyen csodálatos kapcsolatot Isten és ember között!
A következő fontos cselekedet a bűnbánat felindítása, hogy tiszta lélekkel közelíthessünk Istenhez. Már Jézus születése előtt íródott Példabeszédek könyvében is komoly figyelmeztetés hangzik el: Nemzedék, mely tiszta a saját szemében, pedig le nem mosta magáról szennyét. (30, 12.)
Ezek után körülnézünk, hogy helyet keressünk magunknak. Kik mellé üljünk? Ismerősöket látunk és már is vélemény alakul ki bennünk! Csak nem ítélkezünk, mint a farizeus? Ő összehasonlítja magát a vámossal, aki idegen hatalomnak, a római császárnak szedi az adót a zsidóktól. Hálát ad és közben ítéletet mond a másik ember felett. De méghozzá milyen ítéletet? Szent Pál így figyelmeztet: Nincs mentség számodra, bárki légy is, te ember, aki másokat megítélsz. Mikor ugyanis mást megítélsz, önmagadat marasztalod el, hiszen ugyanazt teszed, te ítélkező! (Róm 2, 1.).
A felmerülő ellenszenvek elől nem kell sem elmenekülni, sem szembeszállni, hanem szeretettel beleélni magunkat a másik ember helyzetébe. Például: Valóban ez az ember, hogyan néz ki? Hogyan mer az ilyen az Isten házába ilyen öltözetbe bejönni. Helyette gondolkozz így: Nézd és figyeld meg: milyen nyomorult, milyen szegény, talán nincs is szebb ruhája.
Vagy ott az a másik, aki most jött a templomba, ez a térdhajtás borzalmas volt. Helyette: Szegény, milyen fájdalmak gyötrik minden percben, ha csak ilyen térdhajtásra volt ereje. Fájdalmát hátha értem ajánlja föl, de szép cselekedet ezt tőle. Miért fogadunk el mindenféle szennyes gondolatot, a szentet és nemes gondolatot pedig nem vesszük észre? Hibás és sokszor túlzott ítéleteink helyet a szerető és aggódó szánalom öntse el szívünket. Vagy talán nem vettük észre, amikor Jézushoz nyomorult ember közeledet, mennyi sajnálat és megértés sugárzott Jézusból, és milyen sok megértés?
Fogadd meg Szent Péter tanácsát. Légy alázatos, hiszen Isten jelenlétében vagy! Egymással szemben mindnyájan alázatosságot öltsetek magatokra, mert Isten a kevélyekkel szembeszáll, az alázatosaknak viszont kegyelmet ad. Alázkodjatok meg Isten súlyos keze alatt, hogy annakidején fölmagasztaljon titeket. Minden aggályos gondot hagyjatok rá, mert Ő gondot visel rátok. Óvatosak és éberek legyetek. Ellenségtek az ördög, mint ordító oroszlán jár körül, keresve, kit nyeljen el. Szálljatok vele szembe keményen a hit erejével, hiszen tudjátok, hogy testvéreiteket szerte a világon ugyanez a szenvedés éri. Isten pedig, minden kegyelemnek szerzője, aki rövid szenvedéstek után Jézus Krisztusban örök dicsőségre hívott meg titeket, maga készít majd föl, maga erősít, izmosít és szilárdít meg. (1Pét 5, 5-11).
Szent Pál pedig óva int a vetélkedéstől és a hiú dicsvágytól a filippiekhez írt levelében: Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Tekintse inkább alázatosan egyik a másikat magánál kiválóbbnak. Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is. (2, 3-4)
Ezért rendkívül fontos Szent I. Ince pápa a Karthágói zsinathoz írt megállapítása: mindennapos életünkhöz állandóan szükség van Isten irgalmazó segítségére!