Évközi 33. vasárnap – C év (2 Tessz 3,7-12)

    „Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Hallottuk azonban, hogy egyesek izgágán élnek köztetek, nem dolgoznak semmit, és hiábavalóságokkal töltik idejüket. Az ilyeneknek meghagyjuk, és könyörgünk nekik az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy csöndben munkálkodva, a saját kenyerüket egyék.“

    Kedves testvéreim! Az egyházi év utolsó napjai következnek, s két hét múlva ránk köszönt az Advent. Ezek a napok azzal a látomással ragyogják be lelkünket, hogy Jézus el fog jönni a világ végén, nagy hatalommal és dicsőségben. A mai Szentlecke abból a tesszaloniki levélből való, mely alig húsz évvel Urunk mennybemenetele után, jóval az evangéliumok előtt keletkezett. Ebben az időben úgy határozták meg a Krisztusban hívőket, hogy ők azok, akik várják Urunk, Jézus második, dicsőséges eljövetelét.

    Nem lehet igazán keresztény az, aki nem várja Urunk eljövetelét. De az sem, aki – mint Szent Pál korában is egyesek – várakozás címén átadja magát a semmittevésnek, mondván, hogy ha bármelyik nap lehet a jelen világ utolsó napja és az eljövendő kezdete, minek fát ültetni, házat építeni, bármiféle munkába fogni. Krisztustól és a kereszténységtől idegen az a fajta spiritualizmus, mely megveti a munkát, a fizikai és szellemi erőfeszítést. Az első nyugati szerzetesek, Szent Benedek fiai az „Ora et labora!” jelmondattal az imádsággal azonos szintre helyezték a munkát, mindkettőben Isten országa előmozdításának hathatós eszközét látva; Szent Ferenc kegyelemnek nevezte azt, ha valaki képes dolgozni, és regulájában megparancsolta testvéreinek, hogy „áhítattal dolgozzanak”, úgy, ahogy az ember a misén vesz részt.

    Az áhítatnak igenis megvan a helye és szerepe a munkavégzésben, hiszen az igaz vallásosságnak, mely várja az új eget és az új földet, át kell hatnia mindennapjainkat, életünk minden területét. Aki nem szeret dolgozni, annak az Istennel való kapcsolata és az imádsága sem lehet elmélyült, az a szeretetben sem lehet odaadó, mert a munkában való helytállás a szeretet kifejezése és próbája is. Munkálkodva kell készülnünk Urunk eljövetelére és várni arra az új hazára, mely az igazság és szeretet otthona lesz, s ahol már nem lesz sem fáradság, sem sikertelenség, sem közöny, sem gyász, sem fájdalom.