Nagyböjt 2. vasárnapja (Lk 9,28b-36)

Láttam a fényt!

    Még a lélegzetem is elakadt, annyira elcsodálkoztam, amikor néhány évvel ezelőtt elsőáldozása után pár héttel egy kisfiú lelkesen mondta nekem: „Olyan szép ünnep volt! Láttam a fényt! Egészen közel jött hozzám.” Csodálkozásom annak szólt, hogy ő egy vak kisfiú volt, s nem volt okom kételkedni abban, hogy valóban látta a fényt. A példát azért említem, mert a mai vasárnap evangéliuma meghív bennünket, hogy lássuk Jézus isteni dicsőségét és az ő fényének, világosságának közelébe kerüljünk.

    Urunk színeváltozásának külön ünnepe van augusztus 6-án, de nagyböjt 2. vasárnapján is ezt az eseményt idézzük fel. Milyen mondanivalója van nagyböjtben a színeváltozásnak? Milyen sajátos üzenete van idén a Hit évében?

    Jézus színeváltozása lezárja az ő galileai működését és annak betetőzése. Amikor Jézus tanítja az embereket és meggyógyítja csodáival a betegeket, akkor többet tesz, mint hogy bizonyos igazságokra és életvezetési szabályokra tanítja őket, illetve jelenvalóvá teszi Isten irgalmát. Tanításának és gyógyításainak hátterében azt is észre kell vennünk, hogy mindezekkel feltárja az emberek előtt, hogy ki is ő valójában. Szavait hallgatva az emberek azt érzik, hogy Isten szól hozzájuk. Csodáit látva az emberek azt gondolják, hogy Isten tesz velük jót. Jézus tehát megmutatja, feltárja, hogy ő az Isten Fia. Tevékenységére különfélék a reakciók, az elutasítás és az elfogadás egyaránt megjelenik. Az evangélista mindkettőt lejegyzi. A visszautasítást azzal a szándékkal, hogy folyamatosan bemutassa az olvasóknak, hogy mi vezetett Jézus halálra ítéléséhez, az elfogadást pedig azért, hogy vezesse őket a hitben, a hit útján. Közvetlenül a színeváltozás előtt Péter apostol foglalja össze az apostolok, a tanítványok és a Jézust szívesen hallgató tömegek nevében az emberek hitvallását, amikor „Isten Felkentjének”nevezi az Urat (vö. Lk 9,20).

    Ezután következik a színeváltozás elbeszélése. A Péter által – isteni sugallat alapján – megfogalmazott emberi hitvallást múlja felül ekkor a mennyei Atya szózata: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok” (Lk 9,35). Most az Atya nyilatkoztatja ki, hogy ki valójában Jézus: az ő szeretett Fia. A színeváltozás eseménye tehát nem független a korábbi cselekményektől, hanem annak csúcspontja.

    A történet másik mondanivalója, hogy bepillantást enged abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadását követően. Korábban már beszélt tanítványainak arról, hogy szenvedések és halál vár rá, és a feltámadás is említésre kerül. A színeváltozás alkalmával a három kiválasztott apostol a hegyen egy rövid időre megláthatja Jézus dicsőséges arcát, s ez az élmény erőt ad majd nekik, amikor Jézus szenvedő, fájdalmas arcát látják. Jézus istenségének legfőbb bizonyítéka az ő feltámadása lesz az apostolok számára, amikor megdicsőült testben látják őt újra.

    Egy befejező gondolat erejéig figyeljünk még a három apostolra, pontosabban arra, hogy „elnyomta őket az álom” (Lk 9,32), és amikor felébredtek, akkor láthatták Jézus isteni dicsőségét. Elalvásuk oka egészen természetes is lehetett, hiszen éjszaka volt, álmosak lettek. De az is lehet, hogy jelképes ez az alvás, s azt jelzi, hogy még nem értenek mindent egészen, nem fogják fel a megjelenő személyek beszélgetését.

    A színeváltozás eseményének felidézése idén, a Hit évében segítsen minket abban, hogy megértsük és elfogadjuk a Jézusról szóló emberi és isteni tanúságtételeket, s magunk is igyekezzünk megfogalmazni személyes hitvallásunkat. Ha felébredünk „a hitetlenség álmából,” megláthatjuk Jézus isteni dicsőségét.